Hogyan lett a nyomdászból DTP-s?

classicIIA digitális technológia fejlődésével olyan munkafolyamatok költözhetnek irodánk avagy lakásunk falai közé, amelyekről anno csak álmodozni mertünk és a gazdag vállalatok alkalmazottainak kiváltsága volt.


Az első ilyen klasszikus iparág, amely áldozatául esett a személyi számítógépek térhódításának a professzionális nyomdaipar volt. A szövegszerkesztők, fénymásológépek és a lézernyomtatók alapvetően változtatták meg az irodák munkamódszereit és az emberek hozzáállását a nyomtatott szöveghez. A sokszorosítás – igaz még nem profi szinten -, de elérhetővé vált, a szent nyomtatott szöveg – újság és könyv – előállítása, másolása, már alapszinten is megoldhatóvá vált. A nagy példányszámú és szép kiadványok még bonyolult és rettentő drága számítógéprendszereken (fényszedők) készültek – avagy még egyes helyeken (Blaha Lujza téri sajtópalota) magasnyomással (ólomszedés), de a 90-es évek elejétől szépen lassan kezdett beszivárogni a mai viszonyokhoz képest még lassú, drága, de már elérhető PC-k, MAC-ek képében a jövő.
A nyomdai előkészítésre akkor kezdtek egyes szoftvercégek felfigyelni és termékeket fejleszteni. Az első úttörő a Ventura volt, ami a maga esetlenségével, folyamatos összeomlásával, de a DOS-on futó ablakos rendszerével mégis uralkodóvá vált pár évre – ráadásul kihívó nélkül. A Macintosh-ok már akkor is menők voltak, a QuarkXPress ezen a platformon jelent meg és megmutatta az útat: megbízhatósága és tudása már vetekedett a szekrény méretű 70-es, 80-as évekből itt ragadt fényszedő rendszerekével.

Pár év múlva a Windows segítségével a PC-k is beléptek a grafikus kezelőfelület könnyed halmazába, így a növekvő keresletet meglovagolva a Quark is pc-sítve lett, aztán az Adobe is elkészítette a maga válaszát, a Pagemakert. A kör teljessé vált, a szövegtördelést nyomdai kívánalmak szerint is el lehetett már végezni a töredékárú személyi számítógépeken, iszonyat drága speciális rendszerek helyett – s ezért ez utóbbiak szépen ki is haltak. Béke poraikra!

Aztán a grafika és fotók előkészítése következett – “itt lép be a képbe” a világ egyik legnagyobb szoftveres sikertörténete, amelynek nevéhez nem kötődik semmiféle negatív érzés (ellentétben a Windows-éval) -, a Photoshop. 1991-ben még senki sem gondolta, hogy pár évvel később egyeduralma megkérdőjelezhetetlen lesz a képmanipuláló programok terén: mára megkerülhetetlen és kötelező minden DTP-snek ismernie. Ugyanez vonatkozik az Illustratorra is, amely a logórajzolásban, a vonalas ábrák készítésében nyújt nagy segítséget.

A több évszázados elitképzés jellegű nyomdaipari iskolák lassan elhaltak, mert a nagy cégek is rájöttek, hogy felesleges erőltetniük a drága (avagy ósdi) technikákat, amikor töredékáron is beszerezhető rendszerekkel is ugyanazt a minőséget tudják elérni. A kilencvenes évek közepére egyértelművé vált, hogy a szerkesztőségek, a kis grafikai stúdiók is áttérnek a személyi számítógépek használatára, ami még inkább motíválta a nyomdákat – a kompatibilítás miatt -, a hasonló rendszerek alkalmazására. S ha már mindenkinek volt otthon gépe, ha már mindenki meg tudta szerezni a programokat, ha már felvételkor kizárólag a szoftverismeret és a gyakorlat számított, akkor ki töltött volna el éveket iskolapadban, hiszen pár hónap alatt begyakorolhatta a szakmai fogásokat, amelyekkel máris érvényesülhetett a felvételi tesztmunkákon!

Ezért halt el szép csendben a nyomdászképzés. Pedig kár érte! Mert ebben a szakmában nem csak a szoftverek ismerete fontos, hanem a járulékos tudás is: grafikai és tipográfia szabályok, szakmai ismeretek, a nyomtatás kémiái-fizikája, kötészeti ismeretek, munkaszervezési ismeretek, stb. Ekkor talán nem születnének mindenféle torz, utcaképet rontó plakátok, táblák, kiadványok.

Manapság boldog-boldogtalan operátor lehet – más néven nyomdász, nyomdai előkészítő -, ahonnan már csak egy lépés – illetve pár ocsmány kiadvány elkészítése -, hogy ő már rögtön grafikusnak is hívja/hívhassa magát. Nincs szakmai szervezet, nincs képzés, nincs bizonyítvány, ami alapján egy munkaadó, egy megrendelő el tudná dönteni, hogy vajon jó kezekbe adja-e projektjét?! Kizárólag saját értékítéletében és az illető referenciában bízhat az, aki szeretne magának egy jó kiadványt. A megszűnt iskolákat, a speciális minőségi képzést pedig nem pótolják a tanfolyamok, a felügyelt szakmai gyakorlatot az otthoni játék. Sajnos a megrendelők és munkaadók sem fordítanak elvárásaik közt elég figyelmet a tapasztalatra és igényességre, sok esetben kizárólag a pénz számít.

Tehát egy évtized alatt így tűnt el szép csendben egy szakma a maga képzésével együtt: így lett a nyomdászból DTP-s.